bauma: a Caterpillar átírja a szabályokat

A fenti mottóval állítja ki termékpalettáját a CAT. 64 gép lesz látható, ebből 20 új modell. Plusz a tartozékok és a szolgáltatások. Soha ennyi újdonságuk nem volt.

2019. március 27.

„Átírni a szabályokat”- ez a Caterpillar mottója az idei baumá-ra. Övék a legtöbb újdonság, a legszélesebb termék portfolió. Ezt mutatjuk be röviden az alábbiakban.  

 

Építőipar és infrastruktúra

A Caterpillar ügyfeleinek rendelkezésére álló gépválaszték sokszínűségét kitűnően illusztrálják a D6 család új modelljei, melyek számtalan különféle konfigurációban érhetők el, méghozzá olyan továbbfejlesztett technológiákkal, melyek a minden eddiginél kedvezőbb sokoldalúságot és teljesítményt szolgálják. A D6 XE a világ első elektromos meghajtás-rásegítéssel készülő dózere, amely az elődmodell D6T-nél 35%-kal kedvezőbb fogyasztást tesz lehetővé, emellett pedig kiemelkedően gyors munkára képes, ha földmozgatásról van szó.

D6XE

A homlokrakodók is jól szemléltetik a Caterpillar kínálatának változatosságát – nemcsak a különféle méretű modellek széles skálája, de a vásárlók változatos igényeit szolgáló többféle hajtáslánc-variáció révén is. A kiállított rakodók közt megtalálható a 950 GC, a 950M, a hulladékrakodó változatú 962M, a 986K, a 992K, valamint több XE modell: a 966M XE, a 972M XE és a 988K XE.

A 966M XE és 972M XE típusokban a Caterpillar kettős meghajtási rendszere dolgozik, amely a hidrosztatikus meghajtást kombinálja mechanikus váltóművel, így a folyamatosan változó áttételű (CVT) váltóval a motor fordulatszáma mindig optimális tartományban marad, amely páratlan hatékonyságot és kedvező fogyasztást eredményez minden helyzetben. Hagyományos powershift váltóval szerelt társaikhoz viszonyítva a 966M XE és 972M XE modelleken alkalmazott XE technológia 35%-kal kedvezőbb fogyasztást tesz elérhetővé.

988K XE homlokrakodó

A 988K XE a vállalat első dízel/elektromos meghajtású homlokrakodója, amelyben a tartós reluktanciamotorból, generátorból és inverterből álló egység mechanikus váltóműhöz és tengelyekhez kapcsolódik, melynek folytán a 988K XE soha nem látott magasságokba emeli a termelékenységet és üzemanyag-takarékosságot.

A sor a Cat Next Generation kotróival folytatódik, melyek közül az új 330 GC, 330 és 336 modellek lesznek megtekinthetők a baumá-n. Az utóbbi két típus az integrált Cat Connect technológiának köszönhetően hagyományos ásási munkák esetén 45%-kal magasabb üzemi hatékonysággal rendelkezik, míg az elődmodellekkel összevetve akár 20%-kal kevesebb üzemanyagot fogyaszt.

Ezen kívül a kiállított gépek közt ott lesz a 973K lánctalpas homlokrakodó, csakúgy mint a 325F, 340F UHD (magas bontási konfigurációjú) és 390F kotrók. A gumikerekes kotrókat az M314F, M315F, M317F és M318F típusok képviselik, kiegészülve az anyagmozgatásra szolgáló MH3024 és MH3026 modellekkel.

 

Termékek magasépítéshez

Ami a magasépítés terén hasznosítható termékeket illeti, öt új Cat Next Generation hidraulikus minikotró (301.5, 301.6, 301.7 CR, 301.8, 302 CR) lép színre a kiállításon. Az említett gépek mindegyikét úgy tervezték, hogy a lehető legkisebb, 1-2 tonnás méretben biztosítsák a vevők számára a legmagasabb teljesítményt, sokoldalúságot, biztonságot és kényelmet, ráadásul mindezt elérhető áron. Elsőként az építőgép-piacon a szériafelszereltség részét képezi a joystick-alapú kormányzás („stick steer” funkció) és a billenthető fülke vagy tető, míg olyan extrák is rendelhetők, mint a légkondicionáló vagy a változtatható szélességű futómű.

302 CR minkotró

A 7-10 tonnás méretosztályban a Cat Next Generation minikotrók palettája három új modellel bővült (308 CR VAB, 309 CR, 310), így a vásárlók az alapkonfigurációk széles kínálatából választhatják ki az igényeiknek legmegfelelőbb gépet – legyen szó sztenderd konfigurációról, kis fordulósugárról vagy változtatható gémszögről.

A zéró emissziós 906-os homlokrakodó-prototípus meghajtásáról elektromos hajtáslánc és a kapcsolódó lítium-ion akkumulátor gondoskodik, mellyel tovább nő az ügyfelek rendelkezésére álló választék.

Kiállításra kerül még több homlokrakodó-típus, köztük a 907M, a 908M, a hulladékrakodásra konfigurált 918M, a mezőgazdasági változatú 926M, illetve a 938M; ezen kívül egy kotró-rakodó (444), a 226D csúszókormányzású rakodó, a 259D kompakt lánctalpas rakodó, valamint a TH408 teleszkópos rakodógép is.

 

Bányászat, off-road tehergépkocsik

A Baumán a bányadömperek iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz megtekinteni a 100 tonnás 777G modellt, melynek 945 lóerős (704 kW) Cat C32 erőforrása az amerikai Tier 2 emissziós szabványt teljesíti. Továbbfejlesztett fülkéjében a vezetőülést balra tolták, míg mellette helyet kapott egy új konzol a puttonybillentés vezérlésével és a váltókarral.

777G vezetőfülke

777G vásárlásakor az ügyfelek többféle puttonyváltozat közül választhatnak: a 60,1 m3 űrméretű V-puttonyt úgy tervezzék, hogy rézsűkön is minimálisra csökkentse a szóródást. A V-puttony kétféle oldalfal-konfigurációval áll rendelkezésre, valamint gumibélés is rendelhető hozzá. Vele szemben az acél- vagy gumibéléssel elérhető X-puttony rakfelülete sima, mely megkönnyíti az anyag törőgépbe ürítését.

A Caterpillar csuklósdömpereket a teljesen áttervezett 730-as típus képviseli a baumá-n, amely 730C jelű elődjével összehasonlítva 22%-kal könnyebb, kapacitása mégis eléri a korábbi modell 98%-át. Az új tehergépkocsiban automatikus rendszerek vezérlik a kerekek tapadását, a billentést és a retardert, valamint beépítésre került a Caterpaillar Stability Assist menetstabilizáló is.

Bemutatkoznak a Caterpillar standján azok a technológiák is, melyek a termelékenység fenntartása mellett gondoskodnak a gépkezelők biztonságáról és kényelméről – a vállalat a szóban forgó megoldásokat a D8T dózer távvezérlő munkaállomásán keresztül szemlélteti. A távirányítás többféle válfaját, vagy akár részleges önvezetést is lehetővé tevő Cat Command rendszer buldózerek esetében két változatban érhető el: nyakba akasztható irányítópulttal, vagy a már említett távvezérlő munkaállomással. Ezek alkalmazásával a gépkezelők anélkül irányíthatják tökéletes hatékonysággal a gépet, hogy kitennék magukat a munkaterületen leselkedő kockázatoknak.

R1700 rakodógép

Az új R1700 rakodógép főként a mélyművelésű bányászattal foglalkozó ügyfelek érdeklődésére tart számot. Termelékenységének kulcsa az elődmodellnél 20%-kal nagyobb, 15 tonnás terhelhetőség mellett a nagy felszakítóerőben és a fejlett kipörgésgátló rendszerben rejlik.

Konnektivitás

Az optimális hatékonyság és jövedelmezőség, illetve a gépek védelmének biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy az eszközök tulajdonosai képesek legyenek bárhonnan és bármikor nyomon követni a gépeik helyét és munkateljesítményét. A Caterpillar bemutatója a müncheni bauma szakkiállításon ezen alapvető követelményre hivatott rávilágítani. Fontos, hogy a Cat LINK technológia segítségével az eszközök gazdái szabadon választhatják ki az egyéni igényeikhez és pénztárcájukhoz legjobban illeszkedő lehetőségeket, melyek a gépek egyszerű felügyeletétől egészen az átfogó flottakezelésig és nyomon követésig terjednek.

Függetlenül az adott gép fajtájától és márkájától, a Cat Product Link™ telemetriarendszer összegzi a gépekkel kapcsolatos adatokat – például az eszköz földrajzi helyét, hogy jár-e a motor, az üzemórák számát, a tüzelőanyag-fogyasztást és az esetleges hibakódokat. Újdonságként bevezetésre került a PL161 nyomkövető egység, amellyel a földrajzi hely és az üzemóraszám a szerelékek esetében is felügyelhető (ld. a szerelékek fejezetet). Mindezen információk egy ISO-szabványoknak megfelelő, biztonságos weboldalon, a Cat VisionLink™-en keresztül állnak a tulajdonosok rendelkezésére.

Ezen kívül a Caterpillar müncheni standján helyet kapnak más, a gépekkel kapcsolatos konnektivitást előtérbe helyező technológiák is. Az új, piacvezető Cat applikáció segítségével a felhasználók a telefonjukon keresztül bonyolíthatják a karbantartási műveleteket és férhetnek hozzá a telemetria-adatokhoz – üzemóraszámhoz, földrajzi helyhez, hibakódokhoz – anélkül, hogy bekapcsolnák a számítógépet. A gépkezelő-azonosító funkcióval az egyes személyekhez tartozó teljesítményt lehet nyomon követni, ami segít meghatározni az esetleges képzési szükségleteket. További érdekes funkcióként a felhasználók a mobiltelefonjukat egyfajta digitális slusszkulcsként is használhatják a Cat Next Generation gépek beindításához. Az értékes telemetria-adatok és egyéb eszközkezelési erőforrások a rendszerhez tartozó weboldalon keresztül is elérhetők: https://my.cat.com

Szintén újdonság az a Cat Connect technológia, amely az eszközök távoli diagnosztikáját és szoftverfrissítését teszi lehetővé. A Cat Remote Services (távoli szolgáltatások) két fő lehetőséget kínál – a távoli hibaelhárítással a forgalmazó vagy a szerviz diagnosztikai vizsgálatokat futtathat az esetleges problémák felfedése érdekében, a míg a távoli frissítéssel megoldható a fedélzeti szoftverek naprakész változatának feltöltése.

Burkolatépítés, tömörítés, marás

Az AP555F egy közepes méretű, gumilánctalpas finisher, amely országutakon, városi utcákban és más városi munkaterületeken dolgozik. Fejlett, könnyen használható vezérlőrendszere mellett az elektromos SE50 VT padok gondoskodnak a gép és az azt használó brigád termelékenységének növeléséről. Különleges Cat Mobil-Trac™ gumilánctalpas futóműve magas haladási sebességet, kiváló tapadást és kiemelkedő mobilitást tesz lehetővé. A gépet az egyszerre csendes és hatékony Cat C4.4 ACERT™ motor hajtja, amely 142 lóerős (106 kW) teljesítmény leadására képes. Automatikus fordulatszabályzással együtt használva az alapfelszereltség részét képező Eco üzemmód intelligens módon állítja be a motorfordulatot az optimális fogyasztás és a csendes működés érdekében. 

A rengeteg projekten előforduló vibrohengerek közül a Caterpillar CS12 GC, CS44B és CS66B modelljei lesznek jelen a Baumán. Közös jellemzőként mindhárom gép felszerelhető a Cat Compaction Control rendszerrel, amely a tömörségmérési technológiákon túl műholdas alapú térképpel segíti a gépkezelőket, így járulva hozzá a magasabb szintű hatékonysághoz és az egyenletesebb tömörítéshez.

A fent említett finisheren és hengereken kívül a standon kiállításra kerül a PM310 hidegmaró is. A PM 300-as sorozat gépeit elsősorban kis vagy közepes méretű munkaterületekhez tervezte a gyártó. Választható opciók tekintetében a háromféle dobméret és a kerekes vagy lánctalpas futómű említhető, míg a jobb hátsó láb állíthatósága megkönnyíti a marást a jobb oldali szegélyek mentén. A további funkciók közt megtalálható az integrált fejlett vezérlés és egyéb rendszerek, valamint a kiegészítők széles skálája. Az elvégzett munka minőségét a Cat System-K maródobok garantálják, melyek egyenletes, sima felületet hagynak maguk után, ráadásul kopásállóságuk is kimagasló.

PM310 hidegmaró

 

Motorok és aggregátorok

Az A4 csarnok 336-os számú kiállítóhelyén bemutatásra kerül több, az EU Stage V emissziós normát teljesítő ipari motor is, köztük a C2.2, C3.6 és C4.4 típusjelűek, valamint az új C13B és C27 erőforrások. A C7.1 és C9.3B motorok más helyszínen, a B6 csarnokban lesznek megtekinthetők.

A XQP100 aggregátor teljesíti az EU Stage IIIA emissziós normát, vagy alternatívaként alacsony üzemanyag-fogyasztást tesz lehetővé a szabályozással nem érintett területeken. Az aggregátorokat úgy tervezték, hogy robosztus felépítésük lehetővé tegye a könnyű és biztonságos szállítást a különféle projektek helyszínén. Masszív alapvázuk és a beépített villástargonca emelési pontok folytán az áramfejlesztők vontatása és emelése is egyszerű, míg bizonyos modelleken a Clipsal vagy CEE aljzat-opciók is elérhetők a telepítés megkönnyítése és a problémamentes energiaelosztás érdekében.

Szerelékek és földmunka-kellékek

A Caterpillar nemrég bővítette kotróra szerelhető eszközeinek kínálatát az új GC zajcsillapított kalapácsokkal, a TRS23 szerelékfordítóval, illetve (a 340F UHD gépre szerelhető) MP332 és MP345 speciális bontófejekkel. A Caterpillar ollóit az S3050 roppantóolló képviseli. A vállalat bemutatja a Cat Product Link Locator PL161-et is, mellyel nyomon követhető a szerelékek üzemóraszáma és földrajzi helye. 2019 közepétől a PL161 az alapfelszerelés része lesz a 11 tonna fölötti kotrókon alkalmazott eszközök csaknem mindegyikén.

A homlokrakodók és kotrógépek földmunka-kellékeinek következő generációját megtestesítő Cat Advansys™ leglényegesebb jellemzői közé tartozik az egyszerű, szerszámokat nem igénylő le- és felszerelés, a hosszú élettartam, valamint az optimális üzemanyag-fogyasztást szolgáló hatékonyabb behatolás. Hét különböző élváltozat került kifejlesztésre, hogy minden feladathoz a legmegfelelőbb eszköz álljon rendelkezésre, akár a kiváló behatoló-képességre, akár magas kopásállóságra van szükség.

Yellowmark™

A Caterpillar-hoz tartozó Yellowmark az eredeti – új vagy felújított – Cat alkatrészek helyett kínál megbízható, elérhető árú alternatívát a Cat gépek tulajdonosai számára. A Yellowmark kínálata jelenleg több mint 6.000 féle pótalkatrészből áll hajtásláncokhoz, motorokhoz, hidraulikarendszerekhez, földmunka-szerelékekhez és futóművekhez, mellyel mintegy 500 Caterpillar modellt fednek le. A Yellowmark ajánlatai szintén megtekinthetők lesznek a müncheni bauma vásáron.

Szöveg és fotó: Caterpillar

 

 

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©