Budapest

Elkezdődhet a Városliget parkrehabilitációja

A tervek szerint a munkálatok akár már október végén megkezdődhetnek. A növényzet mellett megújul a közműhálózat és a közvilágítás is. »

Harmadával bővült márciusban a hazai építőipar

Az elemzők szerint a növekedéshez a magán és az állami szektor kiegyenlítetten járul hozzá. Közben igazolták a várakozásokat a lakásépítések is. »

Indul a Testnevelési Egyetem rekonstrukciója

Az első ütemmel kezdetét vette április közepén a nagy múltú fővárosi intézmény felújítása. 2022-re teljesen megújul az egyetem. »

Újjászületik a Millenáris

A Nemzeti Táncszínház költözik a Millenáris egyik épületébe, és új pihenőpark is nyílik hamaroan.  »

Nagyszabású fejlesztések a Liszt Ferenc reptéren

Több mint 50 milliárd forintot fordítanak a repülőtér fejlesztésére. Ennek részeként márciusban elkezdődött egy új utasmóló építése. Mutatjuk a részelteket. »

„Magasépítés 2017” konferencia

Az ÉVOSZ és az MMK  fővédnökségével rendezik meg a Magasépítés 2017 konferenciát március 8-án, a Közép-Európai Egyetemen. »

Meglódultak a lakásépítések

Tavaly több, mint 30 százalékkal több lakás épült Magyarországon, mint egy évvel előtte, ami mintegy 10 ezer új lakást jelent. »

Átépítik az újpesti rakpartot

»

A Szépművészeti Múzeum felújítása

»

Százhúsz éves a Központi Vásárcsarnok

Százhúsz éve, 1897 február közepén avatták fel a a Központi Vásárcsarnokot a Vámház körúton. Összefoglaltuk az épület történetét. »

Rekordévet zárt a Market

Története eddigi legsikeresebb évét zárta a 2016-ban a Market Építő Zrt., amely tavaly 86 milliárd forintos árbevételt ért el. Összefoglaltuk a cég előző évét.  »

Több mint 17 milliárdos uniós forrás az építésügyi informatika fejlesztésére

Jelentős összegű támogatást nyert a Lechner Tudásközpont, amellyel az e-közigazgatás építési-beruházási folyamatait fejlesztenék. Mutatjuk a részleteket. »

AgrárgépShow 2017

»

A Budafoki kocsiszín építése

»

Az Axiál újdonságokat villant az AgrárgépShow-n

Idén is megrendezik az AgrárgépShow kiállítást a Hungexpón. Az Axiál a 350 kiállító közül a legnagyobb területen mutatja be a gépeit. Mutatjuk a részleteket. »

Idén őszre megújul az Ybl Vízház

A Várkert Bazár szomszédságában álló épület egy többek közt kávéházat is magába foglaló kulturális és rendezvényközpontként újul meg. »

Száztizenöt éve nyílt meg a Párisi Nagyáruház

Budapesten, az Andrássy úton álló impozáns épület 1911-ben nyitotta meg kapuit a patinás áruház. Összefoglaltuk a kalandos történetét. »

Kerek évfordulót ünnepel az egyik legmagasabb fővárosi épület

Száztíz éve, 1905. novemberében szentelték fel Budapesten a Szent István-bazilikát, mely ma is az egyik legmagasabb épület a fővárosban. »

Húszéves a Rákóczi híd

1995 október végén adták át a Rákóczi, akkori nevén a Lágymányosi hidat. Ötven év után az első híd volt Budapesten. Mutatjuk a részleteket. »

Rekordsebességgel épül az új Dagály uszoda

Elégedett a a 2017-es budapesti vizes világbajnokság fő helyszínének, a Dagály uszoda építésével a nemzetközi szövetség is. Mutatjuk a részleteket. »

 

1 2 3 4 5

Impresszum Előfizetés Lapszámok Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©