Augusztusban indult a zalalövői elkerülő új hídjának helyére tolása

A nyár utolsó hónapjában indult a nyolclyukú, hatszáz méter hosszú híd acélszerkezetének helyére tolása. Mutatjuk a részleteket.

2015. augusztus 31.

Augusztus közepén kezdődött Zalalövőn a több mint 13 milliárd forintos beruházással épülő elkerülő út 600 méteres hídján az első acélszerkezetű elem betolása.

Az összesen több mint 13 kilométeres elkerülő út építése ütemterv szerint halad, az építkezés legnagyobb eleme kétségetelnül a 600 méteres acélszerkezetű híd építése. A 2014 elején indított beruházás két részből áll, a 86-os főút már meglévő, 2,6 kilométeres szakaszának 11,5 tonnás tengelyterhelésre történő megerősítéséből, valamint a 10,7 kilométernyi új nyomvonal megépítéséből.

A mintegy 40 százalékos készültségen álló munkálatok legnagyobb eleme a 600 méteres nyolclyukú híd, ami a Zalalövő-Zalaegerszeg közötti vasútvonalon és közúton, valamint a Zala-folyón is átível. Készül még egy 160 méteres híd is, ami a Zalaegerszeg-Körmend vasútvonal felett halad át.

A Zalalövőt elkerülő út épülő hídja Zalalövő közelében 2015. augusztus 26-án.

A beruházás méreteit jól jellemzi, hogy ez most a legnagyobb Zala megyei építkezés. Jelentősége azért is nagy, hiszen ma még naponta 2400 kamion halad át a zalai kisváros, Zalaövő közepén, ahol a vasúti kereszteződés miatt sokszor hosszú sorokban torlódnak fel a nehézgépjárművek. A település nemcsak ezzel küzd, mivel nemcsak a kamionforgalom terheli a belvárost, hanem nyaranként azok a többségében lengyel és szlovák turisták is, akik az Adriai-tenger irányába vagy onnan hazafelé tartanak. 

A 2016 októberére befejezni tervezett építkezés ezt fogja majd orvosolni. A beruházás az Új Széchenyi Terv támogatásával, 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban pedig hazai forrásból valósul meg.

Forrás: NIF

Fotó: MTI/Varga György

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©