Nagyszabású közlekedési fejlesztési projekt Kecskeméten

2015. október 08.

Az országban több helyen folyik intermodális pályaudvar előkészítés, illetve a kapcsolódó közösségi közlekedési rendszerek megtervezése. A kecskeméti kiviteli tervek készültek el legelőször, amelyet a október elején mutatott be a tervező konzorcium.

A leendő kecskeméti intermodális csomópont az egykori városi polgármester, Lechner Ödön által megálmodott helyszínen, a Rákóczi út tengelyében épül majd fel. A 19. század végén kiépült impozáns sugárút az eredeti tervek szerint úgy készült, annak a végén kapna helyet a városi vasútállomás, mely akkor forráshiány miatt nem valósult meg végül. A városvezetés tehát egy százéves tervet valósít meg azzal, ha az adott helyszínen húzza fel az új állomást.

Az intermodális központ látképe a Rákóczi út felől (háttérben a Hunyadiváros). Egy helyre kerülne a vasúti- a helyközi és a helyi autóbusz-pályaudvar.

Egy helyen minden

Persze nemcsak a vonatok állnának meg az új csomópontban, a csomópont felépülésével egy helyre kerül a város összes pályaudvara, a a helyközi és helyi pályaudvar pedig a csomópontban kap helyet. A Rákóczi út végén egy széles, trapéz alakú, 7000 négyzetméteres teret alakítanak ki, és ennek a centrumába épül fel az a pavilonépület, amelyből fel lehet majd jutni az intermodális csomópont épületébe. 

Fontos városi közlekedési probléma, hogy a város vasúton túli városrésze, a Hunyadiváros nem tud szervesen kapcsolódni Kecskemét közlekedésébe, hiszen a városrészt és a Rákóczi út térségét jelenleg még kettévágja a vasút, de az új pályaudvar, buszperonok és a vasúti vágányok felett átvezetett hídépület erre a problémára is megoldást fognak adni.

A felépülő csomópontban két busz-, és két vasúti peron lesz, ahonnan mozgólépcsőkön és lifteken lehet feljutni majd a hídépületbe. Az épülethez egy 100 férőhelyes P+R parkoló is kapcsolódik majd, amely a buszpályaudvar alatti területen, földalatti mélygarázsként épül meg. Az intermodális pályaudvar környékén gyakorlatilag az összes érintett csomópont átépül majd. Kiépítenek például egy kvázi tehermentesítő utat is, amely több ponton fog csatlakozni a körútra, és a jelenlegi vasútállomás előtt fog haladni, mjajd az intermodális csomópont épülete alatt elhaladva, egy távolabbi ponton éri el a újra körutat.

A kritikusok szerint a fővárosi Kőbánya-Kispest csomópontra hajaznak a tervek

A közösségi közlekedés is átalakul

Az intermodális központ tervezésekor közösségi közlekedés újratervezésére is gondoltak. A szakemberek az elemzések során megállapították, hogy Kecskeméten nagyon magas az egy főre jutó gépjárművek aránya és ezért viszonylag kevesen használják a tömegközlekedést. Azért vásárolt új hibrid buszokat és azért terveztette újra a város önkormányzata a helyi tömegközlekedés rendszerét, hogy népszerűbbé váljon a környezetbarátabb tömegközlekedés. A jelenlegi rendszer, ugyanis a magasabb jegyárakkal már nem hatékony. Ha valaki, a város másik felébe akar eljutni, tömegközlekedéssel viszonylag drágán teheti, a járatok ugyanis minden alkalommal a központban teszik le az utasokat, ahol a másik járatra átszállva újra lyukasztania kell az utasnak.

Ezért új buszfordulókat, buszmegállókat, P+R parkolókat, a belvárosban futó kiskörúton az autós forgalommal szembeni buszsávot terveztek. A fontos célpontok eléréséhez átszállás nélküli kapcsolatokat, a sugaras vonalhálózat helyett átlós kapcsolatokat hoztak létre. A tervek megvalósulása esetén az átszállásszám nagyjából 30 százalékkal csökken majd, a tömegközlekedési hálózaton utazást kezdők száma kb. 5 százalékkal nő. A utazási idő megtakarítás elérheti napi 1200 utasórát is, a helyi autóbuszok futásteljesítménye pedig napi 300 kilométerrel csökkenhet.

A tervezés lezárult, Kecskemét önkormányzata reméli, hogy pályázati forrásból 2018-ra a kivitelezés is megvalósulhat. A terveket a a Közti Zrt., Utiber Kft. és Unitef’83 Zrt. készítette.

Képek: Közti Zrt., Utiber Kft. és Unitef’83 Zrt.

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Lapszámok Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2017 ©