Nehéz negyedévet zárt a Cramo

A rossz idő és a gyenge építőipari kereslet rontotta le a Cramo első negyedéves adatait.

2013. május 06.

Több mint hét százalékkal estek a skandináv Cramo építőgép kölcsönző vállalat értékesítése - áll a vállat előzetes évközi jelentésében. A viszonylag rossz számokat az elemzők szerint a gyenge építőipari kereslet, a zord időjárás és a különböző beruházások késlekedése okozta. A cég válaszul költségcsökkentésbe kezdett, aminek a vállalat szerint már vannak is eredményei.

Vesa Koivula, a Cramo vezérigazgatója az Acces Internationalnak röviden reagált az adatokra, számítottak rá, hogy az első negyedév pénzügyileg nehéz lesz a Cramo számára. A hosszú tél, és az emiatt elhalasztott nagyobb beruházások nyomták le a bevételi számokat, illetve a vállalat átszervezésének egyszeri kiadásai. Koivula bízik benne, hogy a tavasszal kezdődő építési szezon már korrigálni tudja az eredményeket.

Ennek ellenére Koivula szerint a vállalat  - néhány kivételtől eltekintve - nem számít növekedésre az építőiparban vagy a építőgép kölcsönzésben az idén. A Cramo ezért a működési hatékonyságának növelésével, racionalizálással szeretne jövedelmező maradni. Erre szüksége is lesz, mert Norvégián kívül minden piacon csökkentek a bevételei idén. A dániai leányvállalat például a racionalizálás jegyében csökkentette hét telephelyre a 2012-es év elején még 18 raktárát.

(A kép forrása a cramo.com)

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©