Szlovákiában is bővül az építőipar

A szlovák ipari termelés indexe tavaly decemberben éves szinten 12,2 százalékkal nőtt. A visegrádi országok jobb helyzetben vannak, mint a nyugatiak.

2014. február 12.

Nőtt az ipari és az építőipari termelés éves szinten decemberben Szlovákiában - derült ki a Statisztikai Hivatal (SÚSR) által február 10-én, hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.

A szlovák ipari termelés indexe tavaly decemberben éves szinten 12,2 százalékkal nőtt, ugyanakkor havi szinten 1,2 százalékkal csökkent. Az ipari termelés emelkedését a közlekedési eszközök gyártása, a fém előállítás és az elektromos műszaki cikkek gyártása terén tapasztalt bővülés befolyásolta.

A szlovák építőipari termelés tavaly decemberben éves szinten 10,1 százalékkal nőtt, havi értéke elérte a 464,4 millió eurót. Az építőipari termelés 2013 decemberében, már második hónapja havi szinten is emelkedett, az növekedés mértéke novemberhez képest 2,9 százalékot tett ki.

pozsony utca 01Pozsonyi utcarészlet - ők is bővülnek (illusztráció)

A szlovák építőipari cégek által megvalósított termelés 96,1 százalékát az ország határain belül kivitelezett megbízások adták, ezen a téren 10,2 százalékos növekedés volt tapasztalható. Ugyanakkor a szlovák építőipari cégek által külföldön kivitelezett megbízatások az össztermelés 3,9 százalékát tették ki, s ezen a téren a növekedés mértéke 7,5 százalék volt éves szinten.

A Maéponline megnézte a Buildecon elemzőcég december eleji előrejelzését, amiből kiderül, hogy a  négy közép-kelet európai ország szerencsésebbnek mondhatja magát, nyugati társaihoz képest, mert növekedése 2006-2007-es évekhez viszonyítható, jelenleg  összesen 70 milliárd euró az összteljesítménye, amely ezt a csúcsot egy erős növekedési periódus következtében érte el  2003 és 2007 között.

A Bulidecon partnere, az Euroconstruct prognosztizációja szerint Nyugat-Európa lassabban nyeri vissza a növekedési ütemét, mint a közép-kelet európai négy visegrádi ország, ilyen szempontból a térségünk jobb helyzetben van.

Forrás: MTI, BuildeconA kép forrása a Morguefile.com

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


Lapunk ezúttal is megkérdezte az építőgép forgalmazó és gépkölcsönző szektorban működő nagyvállalatok vezetőit, hogyan értékelik az elmúlt évet és mit várnak 2024-től. 

A világ legjelentősebb építőipari gépkiállításai közül messze az INTERMAT az, amelyik a leghosszabb múltra tekint vissza.Előzetes körkép és gyártói információk. 

2024. évi várakozások az építőiparban. ÉVOSZ: a rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem Süti beállítások

Brand Content Kft. 2022 ©