Elkészült Eger történelmi centrumában lévő egykori városfal rekonstrukciója

A helyreállítással mintegy 57 millió forintból egy 16. és 17. században épült, városképi jelentőségű műemléki értéket sikerült megmenteni.

2017. december 27.

Egy több, mint hat milliárd forintos program egyik elemeként újult meg a régi városfal egy szakasza Egerben. 

A Modern Városok Program, valamint a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében 6 milliárd forintot meghaladó értékben megvalósuló beruházások egyik fontos, egyben leghamarabb elkészült eleme az Eger történelmi centrumát hajdan körülvevő városfal rekonstrukciója. A nyár végén kezdődött helyreállítás keretében mintegy 57 millió forintból egy 16. és 17. században épült, városképi jelentőségű műemléki értéket sikerült megmenteni az utókornak, amely így új nevezetességévé vált a történelmi belvárosnak.

A még fellelhető falmaradvány teljes egészét felújították. Komoly feladatot adott a kivitelezőknek az, hogy a mintegy 140 méter hosszú szakasz rossz állapotban volt. Sok helyen erősen repedezett volt az építmény, amelyből a riolittufa kőzetanyag is mállott.

A régi városfalszakasz helyreállításakor mintegy 220 köbméternyi bontást végeztek el, amellyel a korabelihez nem illő építőelemeket, illetve a "kifagyott" köveket távolították el. Több mint 200 négyzetméternyi részt a felületre korábban felhordott vakolattól is meg kellett tisztítaniuk. A teljes falfelületet felfrissítették, illetve az eredeti kövekből újraépítették és összesen csaknem 1000 négyzetméteren végezték el a hézagok fugázását.

Újra áll a fal - A Modern Városok Program keretében megújult egykori egri városfal 2017. december 22-én.

Folytatódnak a felújítások

A vár állagmegóvó felújításával és turisztikai attrakcióként való fejlesztésével kapcsolatos, 1,5 milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló projektelemekre a város már jogerős építési engedélyekkel rendelkezik, a közbeszerzési eljárás kiírása januárban várható. Ezek között van a főbejárat rekonstrukciója, egy új fogadóépület kialakítása, a Varkoch-kapubástya teljes újjáépítése, középkori állapotának helyreállítása, a zászlódomb látogatóközponttá és a Cipóosztó ház turisztikai attrakcióvá fejlesztése.

Mintegy nettó 150 millió forintból a hazai források felhasználásával megvalósuló fejlesztések tervezése is hamarosan elkezdődik. Ebben a körben 4,8 milliárd forint áll a város rendelkezésére, amelynek jelentős része már megérkezett az önkormányzat számlájára. Ez teszi lehetővé például a gótikus palota rekonstrukcióját és az elpusztult részek visszaépítését, a hajdani provizori palota és dézsmapince, továbbá a vár-székesegyház részbeni felújítását és az északi bástyarendszert érintő munkálatok megvalósítását.

Modern Városok Program

A Modern Városok Program egri  beruházásai keretében az elmúlt hónapokban egymilliárd forintot meghaladó kormányzati támogatásból elkezdődött a város útjainak, járdáinak, hídjainak és egyéb közterületeinek nagyszabású korszerűsítése. Ez a munka mára félidejéhez ért. A program legfontosabb eleme ugyanakkor a város közvetlen kapcsolatának megteremtése az M3-as autópályával. Az M25-ös összekötő út építése  a tervezett ütemben halad. Emellett szakmai előkészítő szakaszánál tart a 6 milliárd forintból megvalósuló intermodális tömegközlekedési csomópont kialakítása, míg a déli iparterület fejlesztése mintegy 350 millió forintos, az úszó- és vízilabda központ kialakítása pedig több mint 7 milliárd forintos támogatással valósulhat meg Egerben.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©