A három eddigi legjobb zöld beruházás 2015-ben

Több a megújuló energiákra építő európai beruházás terve is napvilágot látott közelmúltban, melyek közt magyar is van. Összegyűjtöttük a három legígéretesebbet.

2015. február 23.

Hazánk nagyot fog dobni a megújuló energia-ipari beruházások terén, és a britek sem aprózzák el, a világ legnagyobb szélfarmját húzzák fel az Északi-tengeren. A hollandok pedig egy széleremű-csillagkaput húznának fel Rotterdamban. Összegyűjtöttük az év eddigi három leggobb zöld beruházási projektjét.

1. Napelempark a Mátrában

Magyarország eddigi legnagyobb, 15 megawattos (MW) fotovoltaikus, azaz napkollektoros projektje indul tavasszal a Mátrai Erőműben, a 6,4 milliárd forint beruházással megépülő naperőmű a tervek szerint már idén októberben üzembe lép. Az erőmű a megtelt 30 hektáros Őzse-völgyi depóniáján megvalósuló fejlesztésben összesen 72 ezer 480 darab, egyenként 255 watt teljesítményű polikristályos napelemből épül meg az erőmű. A projekt 50 százalékban saját erős beruházás, amit fejlesztési adókedvezmény egészít ki.

A 950 MW beépített kapacitású Mátrai Erőmű a magyarországi villamos energia igények közel 15 százalékát elégíti ki, a hazai termelésből több mint 20 százalékkal részesedik, ezzel a paksi erőmű után a második legnagyobb hazai áramtermelő. A naperőmű szállítója a Wire-Vill Kft., az IBC Solar GmbH és az Energobit S.A. alkotta magyar-osztrák-román konzorcium.

Így fog kinézni - A Mátrai Erőmű látképe, háttérben a tervezett naperőmű látványtervével

2. Szélerőműpark az Északi-tengeren

A világ legnagyobb szélerőmű parkját építik meg Nagy-Britanniában Az észak-angliai Humberside grófság partjaitól mintegy 130 kilométerre a tengeren 400 szélturbinát helyeznek el. A szélkerekek együttes teljesítménye 2,4 gigawatt lesz.

A Creyke Beck szélerőmű park építése 2019-ben kezdődik és három év alatt fejeződik be. A megépülés után ez lesz Nagy-Britannia második legnagyobb teljesítményű energetikai létesítménye az Észak-Yorkshire grófságban található Drax szénerőmű után, amely az ország áramszükségletének 7 százalékát fedezi. A szélerőmű park által termelt energia mintegy 2 millió háztartás áramellátását biztosítja majd, a kormányzati tervek szerint elfogadható áron.

A szélturbinákat nagyjából egy ötszáz négyzetkilométeres tengerrészen helyezik el. A beruházásért felelős Forewind nevű konzorciumnak a német energiacég, a RWE, a norvég állami olajcég, a Statoil, valamint a SSE és a Statkraft a tagja - írja a beruházásról az Origo.

3. Szélerőmű-csillagkapu a rotterdami kikötőben

Egy az amerikai tévésorozat címadó építményére hajazó szélkereket terveztek holland tervezők a rotterdami kikötőbe. A A Holland Szélkerék (Dutch Windwheel) névre hallgató építmény két, egymásba kapcsolódó, óriási gyűrűből állő szélerőmű, ami egyben kilátóként is szolgál. A 174 méter magas látványosság teljesen újragondolná a szélenergia hasznosítását.

Az Origo részletezi is a technológiát: építmény belső kerekébe vízszintes irányban csöveket szerelnének. Mindegyik (leszigetelt) csövön számos elektróda és fúvóka helyezkedne el. A fúvókákból folyamatosan pozitívan töltött vízmolekulák áramlanak ki. Amint a párát elfújja a szél, a szerkezet körül elektromos mező keletkezik, amely elektromossággá alakítható, és továbbítható a hálózatra. Az eljárást szintén holland kutatók dolgozták ki a Delfti Műszaki Egyetemen. Előnye, hogy az erőmű nem rendelkezik forgó alkatrésszel, így semmilyen surrogó zaja sincs. Épp ezért éttermet, hotelt és lakásokat is helyeznének el benne a tervezők.

A Rotterdamba tervezett építmény látványterve

A Csillagkapu tévésorozat főcíme:

Fotó: Mert.hu, Dutch Windwheel Corporation

Ajánló a Magyar Építő Fórum legújabb számából


A korábban jól ismert Doosan márkanevet januárban Develonra változtatta az új tulajdonos. Megnéztük, milyen munkagépek kerültek az új brand alatt a piacra. A képen a novemberben bejelentett új átrakó látható.

Az elmúlt fél évben az abroncsgyártók nem fukarkodtak új típusok és méretváltozatok bejelentésével, ezekből válogattunk. A képen a Michelin Crossgrip abroncsa látható.

Számos hazai fejlesztés könnyítheti meg az építőiparban vagy az építőanyag gyártásban dolgozó szakemberek dolgát. Az elmúlt néhány hónap ígéretes hazai fejlesztéseiről olvashatnak. A képen hőszigetelő üveghab látható.

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2022 ©