170 éve készült el a Lánchíd

2019. november 22.

Százhetven éve, 1849. november 20-án avatták fel a Lánchidat. A Buda és Pest közti első állandó dunai átkelő története összefonódott az ország fővárosával.

Az előzmények

A reformkorban Pest fejlődése, gazdasági központtá válása, a forgalom növekedése halaszhatatlanná tette az állandó összeköttetés megteremtését a Duna két partja között. Az állandó híd építését (szavai szerint "a Dunától kettészakított haza s annak szívének összeforrasztását") Széchenyi István gróf szorgalmazta legjobban, aki az egységes Budapestet képzelte el a modern Magyarország fővárosaként.

A "legnagyobb magyart" személyes okok is késztették a Hídegylet 1832. évi megalapítására: 1820 telén, amikor apja temetésére igyekezett, a jégzajlás miatt nem tudott átkelni a folyón, és egy hétig volt kénytelen Pesten vesztegelni. A megvalósítás azonban egyre késett, viták folytak arról, hogy boltozott kőhidat avagy kevés pillérű függesztett lánchidat építsenek-e, a hatóságok pedig attól tartottak, hogy a hídpillérek növelik az áradások és jégzajlások veszélyét.

Az országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben intézkedett "egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről". A munka elvégzése részvényes társaság feladata lett, a munkát Országos Küldöttség felügyelte. A testület elnöke Széchenyi lett, aki csak a görög származású Sina György bankár (róla mintázta Jókai Mór Az arany ember főhősét, Tímár Mihályt) anyagi és erkölcsi támogatását tudta megszerezni.

Sina hívta Pestre William Tierney Clark angol mérnököt, akinek Marlow-ban, a Temze fölött ma is álló lánchídját Széchenyi és Andrássy György is megtekintette 1832-ben. Az angol mérnök három hídtervet mutatott be, ezek közül végül 1838-ban a mai Gresham-palota helyén állt neoklasszikus Nákó-ház vonalában épülő, 380 méter hosszú, háromnyílású változatot fogadták el. (A helyválasztás nem igazán volt szerencsés, mert a híd Budán a Várhegynek szaladt, ezért kellett 1857-ben megépíteni az Alagutat.)

A szerződést, amelyet a nemzet nevében József nádor, a részvénytársaság nevében Sina írt alá, az 1840. évi XXXIX. törvénycikk iktatta törvénybe. Ez kimondta, hogy a Lánchíd egymérföldes körzetében 90 évig újabb hidat nem lehet építeni, és azt is, hogy az átkelésért mindenkinek hídvámot kell fizetnie, az így befolyt pénz a részvénytársaságot illette. Ha ennek költségei megtérültek, és a híd állandó fenntartásához elegendő összeg összegyűlt, a híd a nemzet tulajdonába kerül, és ingyenessé válik rajta az átkelés.

A híd napjainkban - Kék színnel világítják meg a Lánchidat a gyermekjogok világnapján 2019. november 20-án.

Az építkezés

Az építkezés vezetésére a tervező névrokonát, Adam Clarkot kérték fel. Az alapozáshoz cölöpsorral védett ideiglenes földgátat használtak, a pillérek és a hídfők helyéről kikotorták a kavicsot, a közöket vízzáró agyaggal töltötték ki, és leástak a teherbíró talajig. Az első cölöpöt 1840. július 28-án verték le, az alapkövet a pesti hídfő alapgödrében 1842. augusztus 24-én tette le ünnepélyesen az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor. A szlavóniai fenyőfából készült cölöpök leveréséhez darabonként 400 ütésre volt szükség, a munkával két év alatt végzett mintegy nyolcszáz munkás. (A cölöpök nagy része ma is a Duna fenekén nyugszik.)

A pillérek, hídfalak 1847 júliusára elkészültek. A vasöntvényeket és a láncokat Angliából rendelték, a láncokat úszóállványokról, a parton elhelyezett gőzgép, csigasorok és görgők segítségével emelték helyükre. 1848. július 18-án az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadva a munkahidat. A balesetben egy munkás meghalt, a munkát csónakból szemlélő Széchenyi maga is a Dunába esett, de szerencsésen ki tudott úszni a partra.

A még átadás előtt lévő hídon 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos ezzel menekítette a Szent Koronát Debrecenbe. Néhány nappal később a kereszttartókra fektetett fapallókon 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át Pestre a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostromakor Hentzi tábornok utasítására sikertelenül próbáltak felrobbantani.

A hidat hivatalosan 1849. november 20-án avatták fel, a lakosság a hídvám megfizetése fejében másnaptól használhatta. A hídon a Magyarországot teljhatalommal kormányzó, az aradi vértanúkat kivégeztető gyűlölt Julius von Haynau haladt át elsőként. A felhajtókat 1850 óta őrzi a Marschalkó János által faragott négy kőoroszlán (amelyeknek a városi legendával ellentétben van nyelvük).

A híd további sorsa

A Lánchíd 1870-ben az állam tulajdonába került, és az 1873-ban egyesített Budapest és az egész ország jelképe lett, átadásának fél évszázados jubileumán kapta a Széchenyi lánchíd nevet. Az 1913-15-ben megújított hidat és pesti lánckamráját a második világháború végén, 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották.

Az 1948-49-es újjáépítés során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídfőket kiszélesítették, a vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos- és közúti aluljárót építettek. Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át ünnepélyesen Rákosi Mátyás jelenlétében.

A főváros első állandó hídját 1973-ban, majd 1986 és 1988 között újították fel, 150. születésnapjára új díszvilágítást kapott. Azóta a Lánchíd újabb műemléki felújítása vált szükségessé, a munkálatok várhatóan a közeljövőben megkezdődnek.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mónus Márton

Kommentek

Kommenteléshez be kell lépni.   , Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Impresszum Előfizetés Médiaajánlat Adatvédelem

Brand Content Kft. 2018 ©