építőipar
Növelni kell az építőipari cégek hatékonyságát
A hazai építőipar további bővüléséhez növelni kell a cégek hatékonyságát, ez azonban nehéz a jelenlegi cégstruktúra mellett – derül ki az ÉVOSZ felméréséből. »
2018. augusztus 28.Majdnem harmadával nőtt az új lakások száma az első fél évben
Az első fél évben 6517 új lakás épült, 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A szakma szerint idén idén 18 ezer új lakás elkészülhet. »
2018. augusztus 01.Mobil alkalmazásokat fejlesztett egy magyar cég az építőipari vállalkozásoknak
Az okostelefonos programok alkalmazásával a szektorban dolgozó cégek papírmentessé válhatnak és jelentősen növelhetik a hatékonyságukat. »
2018. július 11.Felemás számok az uniós építőiparról
A tavaly márciusival összevetve az euróövezetben 0,8 százalékkal nőtt, míg az unió egészében 1,3 százalékkal esett vissza az építőipari termelés. »
2018. május 31.Márciusban lassult a hazai építőipar növekedésének sebessége
A szakértők szerint ez nem megtorpanás, még van potencia az ágazatban. »
2018. május 11.Tájékoztató kampány az építőipari munkabalesetek csökkentéséért
Országjáró rendezvénysorozatot indít az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi biztonságra. »
2018. március 25.A lakásépítési kedvezményes áfakulcs megszűnése fékezheti az építőipart
Közel 30 százalékkal nőtt 2017-ben a hazai építőipar. A friss adatok kapcsán szakértők nyilatkoztak a jövő kilátásairól. »
2018. február 17.Nemzetközi hírek
Csődbe ment az egyik legnagyobb brit építőipari vállalatcsoport, kínaiak építenek Horvátországban hidat, Szaúd-Arábia pedig megújulókban erősít. »
2018. január 21.Jövőre is folytatódhat a növekedés az építőiparban
A KSH publikálta az építőipar októberi adatait. »
2017. december 17.Aggódnak a brit építőipari szakszervezetek
A szakmai szervezetek figyelmeztettek, hogy az ágazatnak a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós külföldi munkavállalókra. »
2017. december 10.Jó kondícióban az uniós építőipar
Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban. »
2017. november 26.Lekörözte nyáron Európát a magyar építőipar
Június után júliusban is Magyarországon bővült legnagyobb mértékben, 22,6 százalékkal az építőipar termelése az Európai Unió 28 tagállama közül. »
2017. október 03.Harmadával bővült márciusban a hazai építőipar
Az elemzők szerint a növekedéshez a magán és az állami szektor kiegyenlítetten járul hozzá. Közben igazolták a várakozásokat a lakásépítések is. »
2017. május 11.Csúcson az építőipari várakozások
Tizenkilenc éves csúcspontján a GKI építőipari konjunktúraindexe »
2017. március 28.A visszaesés ellenére pozitívak a várakozások a hazai építőiparral kapcsolatban
Majdnem húsz százalékkal csökkent 2016-ben a hazai építőipar teljesítménye a 2015-öshöz képest. Az elemzők szerint azonban van ok a bizakodásra a jövőben. »
2017. február 16.Még várni kell a lakáspiac élénkülésére a szakértők szerint
A lakáspiacot élénkítő kormányzati intézkedések hatása legkorábban a jövő év második felében jelenhet meg a szakértők véleménye szerint. »
2015. december 20.Hiány van szakképzett munkaerőből
Az építési piac elmúlt két évi bővülése felszínre hozta a szektorban tapasztalható szakmunkáshiányt - derült ki egy nemrég publikált felmérésből. »
2015. november 08.Majdnem két és félezer forint a minimális építőipari rezsióradíj
Kihirdették 2015-ös minimális építőipari rezsióradíjat, amely 2490 forint. Szeptember 19-étől kell alkalmazni a jövő évi minimális rezsióradíj kihirdetéséig. »
2015. szeptember 15.Tudja hozni a tavalyi szintet az építőipar
Szakértők szerint tudja hozni a 2014-es teljesítményét a hazai építőipar, de a megrendelés-állomány csökkenése hosszú távon gondot okozhat. »
2015. augusztus 16.Az építőipari cégek az elsők közt vannak a számlafizetéssel legtöbbet késők közt
Az ingatlanügyletekkel és az építőiparral foglalkozó cégek késnek a legtöbbet a számlafizetéssel - derül ki a Bisnode cégminősítő legfrissebb adataiból. »
2015. július 19.Új termékkel az új évben
AZ UNICUM Kft. 2024-ben új kihívásokkal néz szembe és megújítja termékkínálatát. Erről beszélgettünk Soós Attilával, a cég ügyvezető tulajdonosával.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?