magyarország
Korrupció az építőipari pályázatoknál
Magyarország nem szerepel túl jól az EU-s korrupciós rangsorokon. Éppen ezért szakértő segítségével eredtünk nyomába az uniós pályázati csalásoknak. »
2015. január 20.Elrendelték az Arcadom felszámolását
A Fővárosi Bíróság január 16-án elrendelte az Arcadom Zrt. építőipari vállalat felszámolását. Összefoglaltuk a döntés okait. »
2015. január 21.Magyarország pontot tenne az aszfaltügy végére az idén
Közelednek az álláspontok Brüssszelben az EU szerint versenykorlátozó útépítési pályázatok kapcsán. Összefoglaltuk a legfontosabb európai híreket. »
2015. január 19.Felpörgetnék a bérlakásépítést
A szakmai szervezetek szerint évi 5 ezer bérlakás építése már kedvezően hatna a hazai építőiparra. Év eleji bérlakásépítési körkép. »
2015. január 05.Kínai pénzből fejlesztenék a kelet-közép európai közlekedési infrastruktúrát
A decemberi belgrádi Közép-Kelet-Európa-Kína csúcsértekezleten több fontos Magyarországot is érintő megállapodás született. Összefoglaltuk a lényeget. »
2015. január 02.A 2014-es év építőipari legjei
A 2014 is mozgalmas volt az építőipar számára. Összegyűjtöttük, milyen rekordok születtek a legmagasabb épülettől a leggyorsabb hídépítésig. »
2014. december 30.Szolid növekedés az EU-ban
Alig észrevehető, 0,4 százalékkal nőtt az építőipari termelés az unióban. Mi viszont elég jók vagyunk. Mutatjuk a legfontosabb számokat. »
2014. december 22.Látványos videóval mutatják be a legújabb vasútfejlesztést
December 17-én adták át a Békéscsaba és Gyomaendrőd között korszerűsített vasúti pályát. A NIF pazar videóval mutatta be a fejlesztést. »
2014. december 19.Az építőanyag-gyártók továbbra is a felújításokból élnek
A MÉASZ szerint ösztönözni kell a lakóépületek építését. Szektoronként értékelte az évet a szervezet. Összefoglaltuk a lényeget. »
2014. december 15.700 milliós beruházást adott át itthon a Lafarge
Növelte eladásait a Heidelberg, és nőhet az ománi cement ára is. Összefoglaltuk, mire kellett odafigyelni az elmúlt időben a cementgyártás területén. »
2014. december 08.Fejlesztenek a hazai kivitelezők
Másfél millárd forintért vásárolta meg és bővítette üzemcsarnokát a Swietelesky. Összeszedtük, milyen hazai kivitelezői hírek voltak mostanában a legfontosabbak. »
2014. december 01.Valós körülmények között tesztelték a szigetelés hatását
Két azonos adottságú családi házon tesztelte egy cég a szigetelőanyagok hatását. Jövőre szigorodnak az épületekkel szembeni hőtechnikai követelmények. »
2014. november 26.Ultramodern közlekedési csomópont épül Dániában
Látványos intermodális csomópont épül Koppenhágától nem messze. Összeszedtük, itthon hol épülnek hasonló pályaudvarok. »
2014. november 24.Mi újság az állami sportberuházásokkal?
A kormány felpörgette az állami sportberuházásokat. A Magyar Építő Fórum segít rendet tenni a sporttal kapcsolatos hírek között. »
2014. november 19.Leginkább a lakosság és az ingatlanfejlesztők megrendelései hiányoznak
Az ÉVOSZ publikálta az építőipari cégek körében végzett éves felmérének eredményeit. A fellendülés megtorpanásától félnek a legjobban. »
2014. október 31.Idén ünnepli indulásának 100 éves évfordulóját a Kelenföldi Erőmű
1914 júniusában indult el két darab 7,5 MW teljesítményű turbógenerátorral az erőmű. A régi irányítóterem ma már műemlék. »
2014. október 17.Csaknem 12 kilométerrel lett hosszabb az M3-as
A leghosszabb itthoni autópálya újabb szakaszát adták át a közelmúltban. Elkészült az Őr és Vásárosnamény közötti 11,9 kilométeres szakasz. »
2014. október 15.Óriásgép javítja a vasúti alépítményt a Balaton déli partján
A világ legkorszerűbb alépítmény-javítási eljárásával, egy több mint egy kilométer hosszú géppel újítják a vasutat. Megmutatjuk a gépet mozgás közben. »
2014. szeptember 11.A helyére tolták a miskolci elkerülő hídját
Centiméterenként tolták a helyére az épülő miskolci elkerülőút a Sajó felett vezető 104 méteres hídját. Az új út gátként is szolgál majd. »
2014. szeptember 08.Legkorábban jövőre táncolhat egy markoló az M0-son egy átadáson
Tavaly táncra perdült egy markoló az M0-s autóút az M5-ös autópályához vezető új nyomvonalának átadásán. Utánajártunk, mikor lesz újra alkalom rá. »
2014. július 30.Új termékkel az új évben
AZ UNICUM Kft. 2024-ben új kihívásokkal néz szembe és megújítja termékkínálatát. Erről beszélgettünk Soós Attilával, a cég ügyvezető tulajdonosával.
Alternatív meghajtások az építőgépeknél
Ma az egyik legfontosabb iparági trend az alternatív meghajtások fejlesztése. Hibrid, elektromos meghajtás, hidrogénüzem?